• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

December az év utolsó hónapja, az ünnepi időszakot már november 28-án megnyitottuk, hiszen ez a nap volt az első Adventi gyertyagyújtás ideje.

Ettől a naptól fogva hetente ünnepélyes keretek között gyúltak fel a koszorún elhelyezett gyertyák fényei. Kopláyi János intézményünk lelkigondozója imaóra keretében készítette fel ellátottjainkat lélekben is a karácsony ünnepére.

Kopláyi János intézményünk lelkigondozója imaóra keretében készítette fel ellátottjainkat lélekben is a karácsony ünnepére.

Közben a szorgos kezű mentálhigéiénes csoport valamint az egységekben dolgozó kollégák az ellátottakkal együtt öltöztették ünnepi diszbe az egységeket. A karácsonyfák feldíszítése mellett a lakószobák közösségi terek is megszépültek, pompájukkal jelezve a közelgő karácsonyt.

December 06-án a hagyományokhoz híven a Mikulás is meglátogatta intézményünket. Minden gondozási egység külön készült köszöntő versekkel dalokkal a Mikulás fogadására, aki ajándékkal is kedveskedett, és új asztalterítőket hozott intézményünk központi ebédlőjébe.

A karácsonyi dalokon, verseken túl színdarabbal is kedveskedtek az előadók a nézőközönségnek.

December 22-én tartottuk karácsonyi ünnepségünket amelyet Szent Misével indítottunk. A Szent Misét Dr. Faragó Artúr Atya a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának tagja celebrálta. Az ellátottaknak, dolgozóknak így lehetőségük volt a mise kereti között a szent áldozásra is. A misét intézményünk színjátszó csoportjának előadása követte, amely a karácsony ünnepéhez méltó szívhez szóló eladásokból állt. A karácsonyi dalokon, verseken túl színdarabbal is kedveskedtek az előadók a nézőközönségnek.

 

Az év utolsó napját a szilvesztert mindenki várja, hiszen ez a nap hozza el az Új Esztendőt, amely elé bizakodással nézünk.

Ezúton kívánok Boldog Békés Új Esztendőt  jó egészséget minden ellátottunknak, kollégáimnak kedves hozzátartozóknak, gondnokoknak, látogatóinknak.

Palánki Péter Intézményünk ellátottjának jókívánságait fogadják szeretettel

 

Újévi köszöntő

Áldott, békés, nyugodt, szerény de nem szegény

Csodálatos Isteni szeretettel teljes Új Esztendőt kívánunk mindenkinek.

Weboldalunkon sütiket használunk

Az ipolypartotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.